Skip to content

Rólunk

A Projekt

Már több, mint két éve annak, hogy a koronavírus megváltoztatta az életünket. A korlátozások többek között a zenészeket, illetve a zenét kedvelő, koncertre járó közönséget is mélyen érintették. A rendezvények szervezésének, megtartásának korlátozásai nem csak magukat a koncerteket és fesztiválokat vették el tőlünk: Sokakat megfosztottak a közös pillanatoktól, melyeket a zenekarok tagjai egymással és más szakmabeliekkel a színpadon és a színfalak mögött élhettek meg és megnehezítették a rajongókkal való találkozásokat, a közös programok és élmények lehetőségét is. 

A Bandák Csatája egy remek alkalom a régi barátságok, ismeretségek táplálásának, elmélyítésének, új baráti és szakmai kapcsolatok megalapozásának, ahogy kivételes csatlakozási lehetőséget is jelent a rajongókhoz, akik számára a résztvevők különleges, személyes és szórakoztató tartalmakkal jelentkezhetnek, ezzel is közelebb engedhetik a közönséget magukhoz, amikor távol vannak, amíg újra el nem jön a várva várt, felhőtlen találkozások ideje. 

A Bandák Csatája a Verse Egyesület EASTBASE projektjének keretén belül, az Alternatív Közösségek Egyesülete Tedd Jobbá! programjának támogatásával valósult meg.

Csapatunk

B. Farkas Gergő

Kreatív Producer
bfarkasgergo

Erdős Viktória

Produkció-és Felvételvezető
erdosvikki

Soltész Bence

Játékmester, "A Hang"
solteszbence

Katonai Gellért 'Geli'

Operatív koordinátor
katonaigeli

Balázs Dani

Gyártásvezető
balazsdani

Balázs József Bence

Rendező / Vágó
balazsjozsef

Cservenyák Olivér

Operatőr
Cservenyák-Olivér

Vitányi Dávid

Hangmérnök
vitanyi.david

Vajda Nóra

Produkciós koordinátor
vajdanori

Pozsonyi Dóra

Produkciós Asszisztens
pozsonyidora

Posta Máté

Produkciós Asszisztens
postamate

Szigeti Dorottya 'Dóri'

Operatív Asszisztens
szigetidori

Mihály Gréta

Smink
mihalygreta

Ritli Virág

Smink
RITLVIRAG

Gőz Márton

Werk videó
gozmarton

Posta Tamás

Werk fotó
postatamas

Forján Netta

Program asszisztens
forjannetta

Sutus Fanni

Tiszteletbeli tag, Werk fotó, Expo Studio
sutusfanni

Komróczki Diána

Tiszteletbeli tag, Werk fotó, Expo Studio
Komróczki Diána

Boldog Kamilla

Logisztikai asszisztens
boldogkamilla

A Szervező

A Verse Egyesület, mint nonprofit, civil – közösségi szervezet,
2009-ben abból a célból jött létre, hogy segítse és támogassa a hazai feltörekvő művészeket, elsősorban zenészeket és zenekarokat, valamint különböző megmozdulásokkal fejlessze a hazai kulturális – elsősorban könnyűzenei – életet. 

Ebből a célból különböző projekteket valósítunk meg, valamint különféle programokat bonyolítunk le: rendezvényeket szervezünk, csoportokat képviselünk továbbá többféle lehetőséget és változatos szolgáltatásokat biztosítunk a művészeknek és csoportjaiknak, elsősorban zenészeknek, zenekaroknak.

 

egyesulet.verse.hu
facebook.com/versegrouphu